Osváth Lajos

Webáruház Magyarországon – miért éri meg? (infografika)

Olvasási idő: 3 minutes

Lehet ma a magyar piacon sikeresen menedzselni egy új webáruházat? Természetesen szegmens függő, de mi azt mondjuk, hogy a 2015-ös évben tapasztaltak alapján egyértelműen IGEN. Kíváncsi vagy rá, hogy nekünk hogyan sikerült? Tarts velem! Ígérem, nem fogsz unatkozni 😉

A webáruház elkészült, jöhet a marketing

Közvetlenül a 2014-es karácsonyi bumm előtt felkeresték cégünket egy új, nemzetközi webáruház indításának gondolatával, ezen felül feladataink közt a piaci bevezetés is szerepelt. Ekkor már késő volt stratégia kidolgozására az adott évre, így a következő, 2015-ös évre koncentráltunk.

A márka bevezetése a piacra, márkaismertség növelése

A terv alapján az első 1-2 évben a márka bevezetése volt a fő cél, természetesen az eladások generálását is fontosnak tartottuk. A brand erősítésére főként a Google AdWords Display hálózatát használtuk, ezen felül természetesen social médiát, például Facebook posztokat (termékfotók, videók – saját gyártásúak is, akciók), árösszehasonlító portálokat (ezek közül leginkább az árukereső.hu vált be), és további csatornákat is bevetettünk.

Az eladásösztönzés eszközei

Az eladásösztönzés fő csatornájának a Google AdWords Keresési hálózatát választottuk, amit a már fentebb említett árukereső.hu árösszehasonlító portál nagyszerűen bővített ki. Az egyik főtermékkel Magyarországon sikerült olyan piaci rést találnunk, hogy már az első évben pozitív, sőt nem is akármilyen ROI-val (Befektetésarányos megtérülés – Return On Investment) büszkélkedhettünk, de erről részletesebben később. Kezdjük az elején.

Kellő információval a zsebünkben gyorsan tudtunk lépni

A webáruház letesztelése és átadása után az akár már kötelezőnek is nevezhető Google AdWords reklámokkal kezdtük a munkát. Mivel a rendelkezésre álló idő hiánya miatt a SEO (keresőoptimalizálás) nem hozott volna kellő eredményt, ezért elsősorban a keresőmarketing eszközeire koncentráltunk. Google PPC kampányainkat a kezdeti analízisekből kinyert információk (vállalat és termékek jellemzése/pozicionálása, árfekvés, célcsoport…) segítségével napok alatt össze tudtuk állítani, és már indulhatott is a kitűzött terv megvalósítása.

Optimalizáció nem csak az AdWordsben, de a weben is, UX-esen

A kampányokat folyamatosan optimalizáltuk, bővítettük, főként a Google Analytics statisztikák alapján. Változtatások nem csupán az AdWords rendszerében, de a webáruház felületén is történtek, UX szempontok alapján csiszolgattuk az egyes elemeket, pl. a vásárlási folyamat egyes szakaszait, a call-to-action gombok elhelyezéseit és stílusát. Ehhez olyan eszközöket használtunk mint pl. a hotjar.com, és segítettünk ügyfelünknek az oldal tartalmának, ezen belül elsősorban a termékleírások változatosabbá/érdekesebbé tételében, ami már inkább a tartalom-, mintsem a keresőmarketing kategóriába tartozik. Emellett a Google organikus találati listáján is folyamatosan javítottuk a pozíciónkat az alkalmazott SEO munka eredményeként, de ami ennél is fontosabb, sikerült csökkentenünk a felhasználók visszafordulási arányát, és javult a konverziós arány is.  Ezek alapján kijelenthetjük, hogy a látogatók jól érezték magukat az oldalon. Ahogy azt már említettem, a fő cél elsősorban a márka ismertségének növelése volt a magyarországi piacon, viszont a fontos mutatók, azaz a megjelenések és kattintások száma, valamint az ebből számított átkattintási arány (CTR) is azt mutatta, hogy érdemes többet szánni az eladásösztönzésre is. A grafikonokon szereplő arányok hitelesek, viszont a mennyiségi adatok és árak egységre lebontva vannak feltüntetve, mivel bizalmas információkról van szó.

Amire igazán kíváncsiak vagytok: konverziók, bevételek, ROI

A konverzióval kapcsolatos mutatók, azaz a konverziós arány, a konverziók száma és ára, plusz az egyik legfontosabb mutató, a ROI, pedig olyan számokat tártak elénk, amelyekre többéves tapasztalattal a hátunk mögött sem számítottunk. Miután megnézted, valószínűnek tartjuk, hogy nem fogsz tovább habozni, és megteszed az első lépést sikeres online vállalkozásod felé, kapcsolatba lépsz velünk 😉

webaruhaz_miert_eri_meg_infografika

Mielőtt kapcsolatba lépsz velünk, szeretnénk veled megosztani még egy nagyon fontos információt, amit épp most kaptunk a Google-től. A 2015. IV. negyedéves kutatásai alapján a magyarországi Google-n történő keresések több szegmensben is növekvő trendet mutatnak, az egyikben például 2014-ről 2015-re összességében 20%-os növekedést észlelhető, aminek nagy részét a mobil eszközökön történő keresések tették ki, itt 66%-os a növekedés a tárgyalt időszakban.  Ez röviden annyit jelent, hogy az infografikában feltüntetett számok az idén még vonzóbbak lesznek. Keress fel minket, van még a tarsolyunkban néhány hasznos információ, melyekből te is sokat profitálhatsz 😉

Osváth Lajos

Osváth Lajos

Online Marketing Specialist at Wado
Belépek az irodába, kezet rázok a többiekkel, a barátaimmal, akikkel egész nap dolgozni fogok. Nem az jár a fejemben, hogy mikor mehetek már haza, hanem hogy itt egy újabb nap, egy újabb lehetőség arra, hogy kitaláljunk, összerakjunk, elindítsunk valami újat, valami jól működő dolgot.
Osváth Lajos

Hozzászólások